A legtöbb barátja egyenesen úgy nyit mostanában, ha meglátja: ‘Mizu, f u t k á r o z o l még? ‘ Hát, ebben benne is van minden, amit Lénáról, és a futásról tudni kell. Nem volt soha sportember. Sokkal inkább az a fajta, aki a két egyetemi tanóra közti semmittevő idejét a közeli pub-ban, egyik cigiről a másikra gyújtva, szétcukrozott kapuccsinót szürcsölgetve mélázott az elhaladó emberek arcán ülő kényszeredett műmosolyok mögötti érzéseket, mozdulatokat, öltözködési félrenyúlásokat elemezgetve. Közben úgy téve, mint aki a jegyzeteibe temetkezett, vagy épp fontos telefont vár, stb. Az álca fontos. Kurva fontos…
Szóval Léna futkározik, mostanában nem is keveset. Fejlődés pszichológia gyakorlattal zárta aznap este a péntekjét, hulla fáradtan elvonszolta magát a Keletiig, agyfrászt kapott, mikor rájött, hogy elnézte a vonatindulást, és kiderült, hogy még van 20 felesleges perce a retkes pályaudvaron, ahol nem elég a csontig maró decemberi hideg, de minden percben feszülten kell figyelni, ki mit akar lenyúlni, beszólni, meg mibe lépsz bele, ha nem fókuszálsz az orrod elé. Herót. Ez van címszóval fogott egy cigarettát a nap végére maradt 3 szálból, és keresztbe tett lábakkal passzív várakozásba kezdett a peron mellett, gondolataiba mélyedve. Ma hulla fáradt, rohadtul nincs kedve futni – pedig kéne. Még egy óra az út, megbeszélte magával, hogy meglátja, milyen állapotban lesz, mire hazaesik.
Hazaesett. Szétcsúszva, a vonat zötyögésétől megfájdult fejjel.Késő volt már, mégis erőt vett magán. Letépdeste az összes ruhadarabot, ami együttérzőn kibírta rajta ezt a napot, és egy forró zuhanytól új energiákat remélve a tusolóba lépett. Tényleg sikerült a feltöltődés. A futóruhák éppen ott hevertek a sarokba hajítva, ahol legutóbb hagyta őket. Pár percre a radiátorra dobálta mindet, és amint kellőképpen átforrósodtak, magára öltötte a felszerelést. Kis nyújtás – sosem volt türelme ehhez a részhez – playlist belőve, futó app, fejlámpa bekapcsolva, füles bepattintva, indulás. Állj, a francba, zsepi! – vissza, indulás újra. A sötét és a fagy átjárta minden kis sejtjét, a lehelete előtte járt jóval, a limpbizkit pedig maxhangerőn segített a lendületben. A sokadik kilométer után, a szomszéd faluba érve nem tudta nem észrevenni a sarki lámpa alatt ácsorgó fura alakot. Léna látta, hogy a pasi messziről kiszúrta, és azt is látta, ahogy telefon nyomkodással próbálta álcázni a megfigyelést. Tudta, hogy álca, hisz ebben Ő maga is profi volt. A kijelölt aznapi útvonala viszont arra vitt, úgyhogy elhaladt a fura alak mellett. A fiatal férfi arcán a végtelen butaság és agresszió grimaszainak odaégett ráncai ültek, kifejezetten ijesztővé téve a vonásait. Picit görbe háta sem segített az összképen.Léna fejében egyik kedvenc közhelye az ‘ép testben ép lélek’ visszhangzott- és miközben a ‘rollin’ ‘ dübörgött a fejébe bele ezerrel, nem tudott nem arra gondolni, hogy ilyen fizimiska micsoda lélekről árulkodhat. Nemsokára aztán ki is derült…
Pár száz méter múlva balra nézett, és ahogy elfordította a fejét, hatalmasat ugrott rémületében, a szíve is kihagyott egy ütemet – a férfi utánaeredt, és ott futott mögötte, bomberdzsekiben, szinte érezte a lihegését a nyaka szabadon maradt bőrén, érezte a s z a g á t. Léna idegesen kitépte a fülesét, a pasi annyit mondott bambán: ‘Helló’ – de a lány még ezt is beléfojtotta, egy baromi nagy ‘ N e i j e s z t g e s s, légyszíves!’ üvöltéssel. Aztán a legjobb megoldásnak a nagyobb sebességre kapcsolás tűnt, így – bár ereje már fogytán volt egy nagyobb sprinthez- elhúzott, faképnél hagyva a balekot. Látta, hogy a sötét elnyeli, távolodik, nem jön utána, oké. Mégsem nyugodott meg, elkezdte egy nagyon nyomasztó érzés bizsergetni belülről, a félelem hajtotta, az ösztönei felerősödtek, minden idegszála várta vissza az idegent, Léna egyszerűen érezte, hogy nincs vége. A kihalt utcákon egy lélek sem járt már, a közvilágítás is halvány vigaszt nyújtott csak. Húzta az időt, de tudta, muszáj elindulnia haza, a hidegben is verejtékezett a sok réteg alatt, és az ereje is kezdte elhagyni. A hazafelé úton 3 km várt rá a két falut összekötő kies, teljesen sötét szakaszon. Ellenőrizte a fejlámpát, lekapcsolta a zenét, hogy halljon minden zajt, mozgást – és elindult. Bánta, hogy nem fogadta el Józsitól, a kedvenc pincérsrácától a múltkor azt a nyamvadt paprika spray-t,amit akciósan akart eladni – most talán enyhítene a paráján. Ment, futott, haladt, sietett, ahogy bírt, túl akart esni a ‘hazafutáson’, magára zárni végre a kertkaput, az ajtót, és a forró víz alatt elernyedve elfelejteni ezt a lidérces alakot, aki így ráhozta a frászt. Kb az út felénél járhatott, mikor egy robogó hangja törte meg a csendet – Léna minden izma megfeszült, a tekintetéből eltűnt minden érzelem, egyet kivéve – a gyűlöletet. Látta, tudta, hogy a gnóm követi, és az, amint meglátta a lányt, eldobta a robogót, és futva eredt a nyomába ismét- ‘elkaplak, te ribanc! ne ijessszgesselek, miiii?? na gyere csak ide, megmutatom, nem kell félni!’ . Lénát az undor és a düh motorja fáradhatatlanná tette, – sprintelt, ahogy bírt, szerzett annyi előnyt, hogy a végén szembeforduljon a támadójával, és egyet hátralépve, kitámasztásból torkon rúgja. Izomból. A gnóm hol a gégéjét szorongatta,hol a lány felé csapkodott, koordinálatlan mozgással, a fájdalomtól még inkább eltorzult arccal. Léna meglátta, hogy valami csillog a kezében, de mire észrevette, már érezte, ahogy a penge éle a húsát hasítja, és a téli hideg a vérébe hatol. Szerencsére a jobb csuklóját érte csak el a kés hegye, újra hátralépett, felugrott, és most jobb arcélen találta el talpával a gnómot. Az felüvöltött, a törött orrából spriccelt a vér, a robogó égve hagyott reflektorai fényében csillant az arcán a friss nedv. Jöhetett volna arra valaki…de nem jött. A gnóm többé már nem a férfiasságát akarta kiélni a lányon, már a bosszú hajtotta, a sértettség – egy nő nem bánhat el vele. Már semmi mást nem akart, mint elpusztítani. Nekirontott a lánynak, fejjel előre, a kést maga előtt tolva, megvadult bika módjára. Léna kicselezte, sikerült mögé kerülnie, és mire a zombi észbekapott, egy hatalmas rúgást érzett a lábai között. Fröcsögő nyállal. artikulálatlanul üvöltött. A kést csak nem eresztette. A lány ekkor a kezét célozta, a következő rúgás a csuklóra ment, és az acél bár beleszaladt a futócipő puha szövetébe, újabb véres sebet nyitva – a kés a földre esett. Léna nem látott jól, gyerekkora óta- ezért már régen megtanulta a többi érzékszervét előtérbe helyezve használni – hallotta, ahogy a kés földet ért, és egy pillanat alatt felkapta. A lelassult, de teljes elszántsággal, ‘kinyírlak, te büdös kurva!’ csatakiáltással rátörő gnóm gyakorlatilag saját maga szaladt bele a késbe. Gyomorral. Léna keményen tartotta, a hörgő férfi már nem tudott szavakat mondani, utolsó cselekedeteként arcon köpte Lénát, aztán hirtelen csend lett. Iszonyú csend.
A lány alig kapott levegőt, fájt mindene, és érezte, hogy a vére forrón szivárog.
Újraindította a playlistet, maximumra tette a hangerőt,és rekord időt futott. 8 perc 10 másodperc múlva fordult a kulcs. És végre magára zárta a kertkaput, és az ajtót, majd a forró víz alatt elernyedve hálát adott a barátnőjének, hogy elrángatta önvédelmi edzésre a tavalyi nyáron. Szívesen elmesélte volna neki, hogy gyakorlatilag megmentette az életét, – de tudta, hogy erről soha, senkinek nem beszélhet, ha nem akar bajt, és címlapokat. Nem akart. A gnóm hulláját másnap megtalálták, kiderült, hogy súlyos testi sértésért és családon belüli erőszakért ült már.
Léna ledőlt a kanapéra, rágyújtott, és a cigaretta füstjén át csak nézte a plafont, és arra gondolt, egyszer talán megírja a történetet, hogy könnyítsen a lelkén…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: