Szerintem ezt a kategóriát mindannyian fullra vágjuk, maximum nem nevezzük nevén a dolgot. Előtted van a barátnőd arca, mikor az első randiról beszámolva nem győzi jobbra-balra huzigálni a száját, miközben még az orrával is grimaszol – ‘Hát tök helyes, meg cuki, meg igazából nem lehetne belekötni, de ááá, tudod, valami nem klappol.’
Kémiátlanság, vagy töketlenség, – esetleg génekbe kódolt nyomiság, valami, több ezer éves ösztöneiknek azonnal szembeötlő nemstimmelés. Hiába a pazar zakó, meg a krisztiándior kölni, a nempasi-szagot nem lehet kiiktatni. Pedig enélkül mennyivel könnyebb lenne az élet, gondolj csak bele, hány cukorpofával találkoztál már, akinél rajzolni sem tudtál volna szuperebb partnert – mindenki biztatott, hogy tutti Őőőő lesz az – hisz előre enged az ajtóban, lesegíti a kabátod, és olyan kedvesen, és figyelmesen hallgat. Nonplusultra humora is van. Racionálisabb pillanataidban még önmagad is képes voltál meggyőzni, mikor épp eleged volt az egyedül töltött estékből, meg a saját magaddal fejben lefolytatott hosszas beszélgetésekből. Oké, hogy jóarc vagy, de azért nem ártana néha hangosan is kommunikálni, neadj’isten egy vacsora mellett, gőzölgő tesztoszteron aromába burkolózva… Na de ne kalandozzunk el;) – ja igen, a racionalitás. A racionális döntések eredendően nem lehetnek köszönő viszonyban sem a vágyakkal. És az a gixer, hogy van az a női szegmens, aki nem hajlandó kompromisszumra élete hímjét illetően.
Valahogy hisszük, hogy ez a kompromisszum-mentesség lesz a kulcs a valódi, és hosszan tartó boldogságunkhoz.
Szóval el az útból a nempasikkal.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: