A svédcsavar szisztéma

Tudod, általában a nyugalmat keresem magam körül- Általában. Aztán van úgy, hogy némi unalomfelhő árnyéka súrol, az az a pillanat, mikor elkezdek orbitális baromságokat tevékenységláncba fűzni. Ezeket többnyire – ha meg nem is bánom – erős fejfájás kíséri, miután kitisztul az ég.  A legjelentősebb gixer, hogy igazán halovány árnyalatnyi különbséget vélek érezni a harmónia, a nyugalom, – és az unalom között. És tudod mi lett? Az élet erre rájött basszus. Kifigyelte. Észrevette a galád, hogy minden esetben, mikor végre kicsit nagyobb csend lett körülöttem, mikor elkezdtek a mindennapok kedélyes monotóniában telni, mikor fogyatkoztak az aggódnivalók, és gyarapodni kezdett a testsúly… valahogy mindig sikerült egy-egy jól irányzott svédcsavarral kifordítanom a világom a sarkából. Hirtelen felindulásból elkövetett érzelemgyilkosságok, gondatlanságból okozott kapcsolati károkozás, hirtelen lakcím,- és munkahely csere, új helyek, új arcok, új kihívások.  Mind, mind saját és egyéni kreálmányaim, mind mea maxima culpa. És az élet kifigyelte a tendenciát, minek a vége lőn… A Szisztéma. Belenőtt az életbe a svédcsavar. Szisztematikusan és periodikusan, önmagát önállósítva fordulgat ki a világom a nehezen összepakolt rendjéből. Megszokódott ez a dolog valahogyan, beállt a rendbe a rendszeres felfordulás. Érzelmi anarchiák és világváltozások. Mondjuk megedzi az embert ez a dolog. Mert van a közhely, hogy árral szemben… bár a kedvenc kínai közmondásom mégis az,  ‘Amelyik faág nem hajlik, letöri a szél.’ Hát szél az van. Csak győzzük a meghajlást.